Ahogy felértünk elakadt a lélegzetem. Egészen a lombkoronában volt a szobám. Lélegzetelállító volt a kilátás. A távolban még egy kastély körvonalait is ki lehetett venni. Dylan követte a tekintetem és megérintette a vállam. Odafordítottam a fejem.
- Az a kastély, Arkona szíve. Ezt értsd szó szerint. Ha Arkonának igazságos uralkodója van, akkor az egész birodalom virágzik. Ha igazságtalan, Arkona pusztulásnak indul. Ez történik most is. A kastély körül már nincs lakható, élhető hely. Ezért jöttünk ide, ebbe az erdőbe. Ez Arkona legszéle. Ez pusztul el utoljára. Iwain, egy másik forrásőrző. Nyx-szel annak idején jóban voltak. De Iwain megérezte a hatalom ízét és elvette az eszét. Elárulta a forrásőrzőket, majd a szüleidet is. - mondta, majd befordult a szoba közepe felé jelezve, hogy témát akar váltani.
- Nos, ez lenne a szobád. Ez van a legmagasabban, direkt Neked készítve. Remélem tudsz úszni. Azon a lyukon ha kinézel egy tavat látsz majd. Ha ugrani akarsz, nyugodtan. Elég mély a víz. De ha nincs kedved ugrálni, azon a kötélen, amin jöttünk lemész és megkerülöd a fát, ott lesz a tó mögötte. Nem kell amiatt aggódnod, hogy valaki kilesne. Ebben a tóban, csak Te, Nyx és én fürödhetünk. Más a lábát sem tudja beletenni. Nyx megbűvölte a vizet. Ne kérdezd hogyan én sem tudom. Abban a szekrényben arkonai ruhákat találsz. Mind édesanyádé volt. A kastélyból hoztuk el. - mondta és kinyitotta a szekrényt, ami magába a fába volt faragva. A ruhák csodásak voltak. A legtöbb harci és előkelő ruha keveréke volt, de volt néhány estélyi és báli ruha szerű is. Kivett egy kétrészes ruhát, ami inkább egy harcosé lehetett volna, mint egy királynőé,de tetszett.
- Szerintem ezt vedd fel. Most magadra hagylak. Ha kezdődik a vacsora feljövök érted. Ha el akarsz menni valahova, nyugodtan menj. Tudni fogom, ha bajba kerülsz és azonnal megyek. Mindig tudni fogom, hogy hol vagy. - mondta, és indulni készült. Egész eddig csendben álltam és hallgattam.
- Dylan, várj egy kicsit. - szólaltam meg, mire visszafordult.
- Igen, Morgana? - nézett rám a zöld szemeivel. Lassan odamentem hozzá és bár tudtam, hogy nem lenne szabad, megöleltem és adtam egy puszit az arcára. Éreztem, ahogy megdermed, de nem húzódik el.
- Köszönöm. Köszönök mindent, Dylan. - mondtam és hátraléptem.
- Nincs mit köszönnöd. Azért vagyok, hogy vigyázzak rád. - mosolyodott el. Kezét a szívére téve, meghajolt és lement. Abban a pillanatban, hogy eltűnt a szemem elől, kitört belőlem a zokogás. Sírni kezdtem és nem tartottam vissza. Lassan megnyugodtam. Amikor már csak csuklottam felálltam az ágyról és az átjáróhoz mentem. Kikukucskáltam a függöny mögül. a fa alatt egy gyönyörű, azúrkék vizű tó terült el. Nem túl nagy, de elég mély, hogy ebből a magasságból leugorva, ne essen bajom. Láttam, hogy a tó partján törülközők vannak és tőlem jobbra egy létra, amin fel lehet jönni. Elgondolkoztam. Aztán fogtam magam és leugrottam. Talppal érkeztem a tóba.
Amint kiértem a felszínre felfeküdtem a víz felszínére. Akkor vettem észre, hogy még a földi ruháimban vagyok. Automatikusan körbenéztem. Senki nem volt a közelben. Teljes némaság borult a tóra. A fán túli hangok nem szűrődtek ide. Feltehetően innen sem szűrődött ki semmilyen hang. Most gondolkoztam el Dylan szavain.
ˇMindig tudni fogom, hogy hol vagy.ˇ idéztem fel magamban ezt az egy mondatot. Most fogtam fel az értelmét.
~ Akkor most is tudja, hogy itt vagyok ~ gondoltam. Ösztönösen újra körbenéztem, de megint nem láttam senkit. Kicsit megnyugodtam. Úsztam pár hosszt. Keresztbe-kasul, körbe-körbe. Amikor már kellően kiáztattam magam kiúsztam a partra a törölközőkhöz. Felvettem egy szimpatikusat, magam köré tekertem és felmásztam a létrán. Megtörölköztem felvettem a ruhát, amit Dylan ajánlott és beálltam a tükör elé, ami a szekrény belső oldalára volt erősítve. Ez a ruha, csak kihangsúlyozta a tetoválásim egzotikusságát. A hajam még vizes volt, gyorsan áttöröltem és kifésültem. Jobban szerettem, ha magától szárad meg. Lefeküdtem az ágyra és a felettem lévő lombkoronát néztem. Közben azon gondolkoztam, hogy nem áznak el. Aztán eszembe jutott, hogy biztos ez is meg van bűvölve, mint a tó vize. Ott feküdtem és csodáltam az új szobámat, otthonomat. Valószínűleg elaludhattam, mert amikor Dylan feljött értem, már sötét volt.
- Morgana. Ébresztő. - hallottam Dylan hangját. És éreztem, ahogy a vállamat rázogatja. Kinyitottam a szemem, a hátamra fordultam és Dylanre néztem.
- Jó reggelt, Álomszuszék. - viccelődött. Segített felkelni az ágyból.
- Gyere, már csak Rád várnak. Látom kipróbáltad a tavat. Milyen volt? - kérdezte a vizes hajamra mutatva.
- Nagyon kellemes és csendes. Mindenki ott lesz, aki itt él? - kérdeztem félénken. A létrán előre engedett, ami nagyon udvarias volt tőle.
- Ige, mindenki. Nem kell félned, nem lesz semmi baj. - felelte, miután leértünk.
Elindultunk egy kis ösvényen a fák között. Ha megérzéseim nem csaltak, akkor valamiféle ebédlő felé haladtunk. Az illatok, a tányércsörömpölés és az önfeledt beszélgetés felénk szűrődő hangjai is erről árulkodtak. Csendben lépkedtünk egymás mellett, közben sokszor lopva felé pillantottam. Benne is lehetett nemesi vér, legalább is a tartásából ítélve. Gyönyörű férfi volt. Nyugodtan mondhattam rá, hogy férfi, hisz nálam sokkal idősebb lehetett. A szeméből sok mindent nem lehetett kiolvasni. Azt gondoltam azért, mert az évek alatt megtanulta, hogy ne mutassa ki az érzelmeit, különben könnyen sebezhetővé válik. Magamból indultam ki. Nem nagyon mutattam ki az érzéseimet, mindig bajba sodortak és én húztam a rövidebbet. Magamban, azon morfondíroztam, hogy házas-e, de gyűrűt nem láttam az ujján, csak egyet, ami inkább pecsétgyűrű volt, mint eljegyzési. Gondolatban megráztam magam.
~ Állj le, Morgana! Úgy sem lehetne köztetek semmi. ~ szóltam magamra. Soha nem volt barátom, úgy komolyabban. Senkiben sem mertem bízni és ez felzaklatott. Ahogy az ebédlő felé sétáltunk csak még zavartabb, még frusztráltabb lettem. Dylan felém fordult.
- Morgana, nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Nem hagyom, hogy bajod essen. A Védelmeződ vagyok. - nézett rám és egy pillanatra megállt. Szembefordult velem, megfogta a vállamat, kényszerítve, hogy ránézzek.
- Itt biztonságban vagy. Bízz bennem, csak ennyit kérek. - nézett rám és letérdelt elém.
- Morgana, Arkona törvényes uralkodója. Ezennel szeretném felajánlani Neked, védelmezői eskümet. Ha elfogadod, megígérem, hogy mindig védeni foglak, melletted leszek, ha szükséged van rám. - nézett rám, arra várva, hogy válaszoljak.
- Dylan, én nem tudom, hogy ez mivel jár. - mondtam zavartan. De ahogy belenéztem a zöld szemeibe, ahogy megláttam a vágyakozást, hogy megvédhessen meggondoltam magam.
- Jól van, Dylan. Elfogadom az esküdet. A Védelmezőm vagy. - mondtam és abban a pillanatban megváltozott valami. Nem tudtam volna megfogalmazni, de ha az ösztöneim nem csaltak, most kötöttem egy életre szóló szerződést egy elffel, egy olyan világban, ahol másféle törvények uralkodnak.
Folytattuk utunkat az ebédlőbe, és amint kiértünk a fák takarásából, mindenki elhallgatott.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése