Szokásához híven a ballagás, halál unalom volt. Mivel évvesztes és 5 éves képzésen vagyok, így majd két év múlva ballagok. Egyelőre megúsztam, csak díszítéssel és ballagtatással. Barátnőimmel a ballagás után kimentünk a közeli parkba, ahol beszélgettünk és hülyültünk.
Végig olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne, de rajtunk kívül senki sem volt. Kicsit felhős volt az ég, de néha előbújt a nap is. Barátnőim, amikor először találkoztunk egy kicsit tartottak tőlem, de mindenki kicsit távolságtartó volt velem, miután meglátták a szemem és a tetkóim. Már megszoktam, hogy furán néznek rám. Habár azt is megfigyeltem, hogy egy idő után a kíváncsiság mindig odavonzza hozzám az embereket és ha megismernek, utána már nem tartanak tőlem.
Délután fél hat fele estem haza. Anyám nem nagyon szerette ha későn érek haza. Kicsit rosszallóan nézett rám, amikor hazaértem. Nagyon ritkán veszekedtünk, nagyon jó volt a kapcsolatunk is. Amikor elmentem mellette, nyomtam egy puszit az arcára és felmentem a szobámba.
A szobám, akár egy kis fantasy világ. Mindenhol sárkányok, sellők és elfek rajzai. Leginkább azt rajzoltam le, amit az álmaimban láttam. Az ágyam úgy volt beállítva, hogy az ajtó felé nézzen a lába, hogy lássam ki akar bejönni. Az ablakom az ágyam jobb oldalán volt, úgy kialakítva, hogy ki lehessen ülni. Minden arra utalt, hogy itt nem ember él, hanem egy másik világ hercegnője.
Megvolt a magam kis világa, ahova nem engedtem be senkit. Szerencsémre pénteken volt a ballagás, így nem kellett tanulnom.
Leültem az asztalomhoz, bekapcsoltam a gépet, hogy megnézzek pár dolgot és zenét hallgassak. Írtam pár szerepjátékos oldalra, válaszoltam az e-mailekre és képeket nézegettem. Amikor ezzel végeztem fogtam a kis mappámat tolltartómat, beraktam a kedvenc együtteseimet és kiültem az ablakba. Elővettem egy lapot és a kedvenc ceruzámat, amivel rajzolni szoktam. Kicsit rágcsáltam a ceruza végét és kibámultam az ablakon. Lázasan kutattam az álmaimban, hogy mit rajzoljak le. Eszembe jutott az a srác, akiről előző éjszaka álmodtam. Körübelül 170-175 cm magas volt, szőke hajú, és ami a legfurcsább világító zöld szeme volt. Amikor először láttam álmomban csukva volt a szeme és megesküdtem volna, hogy kék szemű. Ugyanúgy meglepődtem a zöld szemén, ahogy az emberek az én ezüst szememen. Hosszú fülei azonnal elárulták róla, hogy elf. Gyönyörű tartása volt és valami felsőbbrendűség áradt az egész lényéből. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy ez a fiú valahol biztos, hogy valóságos. A lényem egy része azt üvöltötte, hogy felejtsd el. Ez a világ csak a képzeletedben él. A másik fele rendíthetetlenül hitte, hogy létezik és egy nap megtalálom. Egyelőre elhittem, hogy ez tényleg csak képzelet, csak egy álom.
Ahogy így álmodoztam, lerajzoltam a fiút. Nem lett olyan, mint az álmaimban, de így is azonnal felismertem. Szokásom volt fekete-fehérben rajzolni. Az összes rajzomon az egyetlen dolog, ami színes az a szem. Mindig csak a szemét színezem ki, annak amit rajzolok. Anyám nagyon szereti a rajzaimat. Otthonról dolgozik és a lenti dolgozószobája az én rajzaimmal van kidekorálva. Neki mást szoktam rajzolni. Ez a fantasy világ az enyém, még őt sem engedem be. Eddig rengeteg emberrel találkoztam, mégsem volt senki, akit beengedtem volna.
Végig olyan érzésem volt, mintha valaki figyelne, de rajtunk kívül senki sem volt. Kicsit felhős volt az ég, de néha előbújt a nap is. Barátnőim, amikor először találkoztunk egy kicsit tartottak tőlem, de mindenki kicsit távolságtartó volt velem, miután meglátták a szemem és a tetkóim. Már megszoktam, hogy furán néznek rám. Habár azt is megfigyeltem, hogy egy idő után a kíváncsiság mindig odavonzza hozzám az embereket és ha megismernek, utána már nem tartanak tőlem.
Délután fél hat fele estem haza. Anyám nem nagyon szerette ha későn érek haza. Kicsit rosszallóan nézett rám, amikor hazaértem. Nagyon ritkán veszekedtünk, nagyon jó volt a kapcsolatunk is. Amikor elmentem mellette, nyomtam egy puszit az arcára és felmentem a szobámba.
A szobám, akár egy kis fantasy világ. Mindenhol sárkányok, sellők és elfek rajzai. Leginkább azt rajzoltam le, amit az álmaimban láttam. Az ágyam úgy volt beállítva, hogy az ajtó felé nézzen a lába, hogy lássam ki akar bejönni. Az ablakom az ágyam jobb oldalán volt, úgy kialakítva, hogy ki lehessen ülni. Minden arra utalt, hogy itt nem ember él, hanem egy másik világ hercegnője.
Megvolt a magam kis világa, ahova nem engedtem be senkit. Szerencsémre pénteken volt a ballagás, így nem kellett tanulnom.
Leültem az asztalomhoz, bekapcsoltam a gépet, hogy megnézzek pár dolgot és zenét hallgassak. Írtam pár szerepjátékos oldalra, válaszoltam az e-mailekre és képeket nézegettem. Amikor ezzel végeztem fogtam a kis mappámat tolltartómat, beraktam a kedvenc együtteseimet és kiültem az ablakba. Elővettem egy lapot és a kedvenc ceruzámat, amivel rajzolni szoktam. Kicsit rágcsáltam a ceruza végét és kibámultam az ablakon. Lázasan kutattam az álmaimban, hogy mit rajzoljak le. Eszembe jutott az a srác, akiről előző éjszaka álmodtam. Körübelül 170-175 cm magas volt, szőke hajú, és ami a legfurcsább világító zöld szeme volt. Amikor először láttam álmomban csukva volt a szeme és megesküdtem volna, hogy kék szemű. Ugyanúgy meglepődtem a zöld szemén, ahogy az emberek az én ezüst szememen. Hosszú fülei azonnal elárulták róla, hogy elf. Gyönyörű tartása volt és valami felsőbbrendűség áradt az egész lényéből. Egy pillanatra eljátszottam a gondolattal, hogy ez a fiú valahol biztos, hogy valóságos. A lényem egy része azt üvöltötte, hogy felejtsd el. Ez a világ csak a képzeletedben él. A másik fele rendíthetetlenül hitte, hogy létezik és egy nap megtalálom. Egyelőre elhittem, hogy ez tényleg csak képzelet, csak egy álom.
Ahogy így álmodoztam, lerajzoltam a fiút. Nem lett olyan, mint az álmaimban, de így is azonnal felismertem. Szokásom volt fekete-fehérben rajzolni. Az összes rajzomon az egyetlen dolog, ami színes az a szem. Mindig csak a szemét színezem ki, annak amit rajzolok. Anyám nagyon szereti a rajzaimat. Otthonról dolgozik és a lenti dolgozószobája az én rajzaimmal van kidekorálva. Neki mást szoktam rajzolni. Ez a fantasy világ az enyém, még őt sem engedem be. Eddig rengeteg emberrel találkoztam, mégsem volt senki, akit beengedtem volna.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése