- Üdvözöllek, Shagon, sárkányok királynője! - szólt Dylan és fejet hajtott a sárkány előtt. Követtem a példáját és én is meghajoltam Shagon előtt.
- Állj fel, gyermekem! - szólt mire felemeltem a fejem. Shagon leengedte a fejét a mellső lábaira, így a szeme velünk egy magasságban volt. Belenéztem a vörös szemeibe, ami nem volt félelmetes. Ez a pikkelyei miatt lehetett, mert bár színes volt, de a vörös volt a domináló szín.
- Miért jöttetek? Gondolom nyomos oka lehet, ha felkerestetek, de elképzelni nem tudom, hogy mi lehet az. Áruljátok el! - folytatta. Meglepődtem, mert megváltozott a hangja. A morgás eltűnt a hangjából, szinte már lágy, simogató volt a hangja.
Lopva Dylanre néztem. Bólintott, mire visszafordultam Shagonhoz és vettem egy mély levegőt.
- Azért jöttünk, mert a segítségedre van szükségünk. Tegnapelőtt érkeztem Arkonába. Mindenki azt mondja, hogy én vagyok a trónörökös, és hogy le kell győznöm Iwaint. De én nem vagyok biztos abban, hogy ide tartozom. Meg akarom tudni, hogy ki vagyok és azt csak úgy tudom megtenni, ha megtalálom a Serart. - mondtam. A kard nevére Shagon felkapta a fejét.
- Édesanyád kardja! Már értem. Nyx beárult, hogy én láttam utoljára. - a hangja derűs volt, és ez egy kis reményt adott nekem.
- Tudod hol van? - kérdeztem mohón.
- Igen, de nem árulhatnám el. kivéve, ha... - de nem fejezte a mondatot. Sejtettem, hogy valamit meg kell tennem, az információért cserébe.
- Mit kell megtennem cserébe? - kérdeztem. Shagon láthatóan elmosolyodott.
- Arkonában rengeteg hegység van. A legészakibb hegységben, Fahrtwindben volt a sárkányok fészkelő helye. Amikor 18 éve Te eltűntél és a szüleid meghaltak, Iwain az összes sárkányt elpusztította. Nekem sikerült elmenekülnöm, de ott kellett hagynom, ami nagyon fontos számomra. Egy tojást. Nem hozhattam magammal, mert az lényegesen lelassított volna. Arra kérlek Titeket, hogy keressétek meg és hozzátok ide nekem. Cserébe elárulom a kard utolsó rejtekhelyét. - mesélte Shagon.
- Megígérjük! - mondtam aztán rájöttem, hogy ez kevés lesz a sárkánynak. Folytattam. - Én, Arkona jogos örököse, Morgana, megígérem Neked, Shagon, sárkányok királynője, hogy épségben idehozom a tojásodat.
- Nemes beszéd, fiatal királynőm. Szavadon foglak. - aztán lehajolt hozzám és az orrával megérintette a homlokomon lévő tetoválást. Ettől az világítani kezdett, majd szúrós bizsergés futott végig a jobb karomon. Amikor véget ért lenéztem a kezemre. A tetoválásom ugyanazzal a mintával kibővült. Egészen az ujjaimig, sőt a tenyeremig húzódott.
Értetlenül néztem a kezem, a karom. A bal karomon nem jelentek meg új tetkók.
- Még egy kis ajándék, Tőlem! - szólt Shagon. Odafordultam, de mielőtt bármit kérdezhettem volna, folytatta.
- Képes leszel mágiát használni. Igaz, eddig is megvolt ez a képességed, édesanyád vére miatt, de ezzel a kis plusszal rendelkezel a sárkányok által használt mágiával. Amíg egy sárkány is él Arkonában, hosszabb életed lesz, és tudod használni ezt az erőt. - magyarázta.
- Köszönöm, ez nagy megtiszteltetés. - hajtottam fejet a sárkány előtt. - Akkor mi indulunk is, hogy minél előbb visszaérjünk.
- Várni foglak! - azzal összegömbölyödött. Mire kiértünk Dylannel a barlangból Shagon elaludt és megint remegni kezdett a föld alattunk.
Kint a friss levegőn kicsit leültünk a lovak mellett és ettünk pár falatot. Falatozás közben megbeszéltük a lent történteket.
- Ügyes vagy, Morgana! Mint egy királynő, úgy beszéltél vele. Nem hiába hívott "fiatal királynőm"-nek. - mondta Dylan és kihallottam a hangjából a büszkeséget.
- Köszönöm, Dylan. Viszont remélem, tudod merre kell mennünk. - néztem Dylanre.
- Persze, hogy tudom. - vágta rá azonnal.
- Te is képes vagy varázsolni, igaz? Megtanítanál használni a mágiát? - kérdeztem szerényen, pironkodva. Lehajtottam a fejem, várva hogy válaszoljon. A következő pillanatban az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Megvárta, amíg a szemébe néztem.
- Nem kell kérned. Ez természetes. Megtanítalak arra amit én tudok. A sárkánymágiát, csak egyedül az ösztöneidre hallgatva tanulhatod meg használni. A sárkányok is ösztönből varázsolnak. - magyarázta Védelmezőm.
- Induljunk. Nemsokára sötétedik és szeretnék biztonságos helyen letáborozni. - felpattant Belphegor hátára, én pedig Diablora és egymás mellett ügetve elindultunk.
Előjött belőlem a 10 éves gyerek és vágtába ugrattam Diabloval. Hátrafordultam egy pillanatra.
- Kapj el, ha tudsz! - kiáltottam Dylannek.
- Versenyezzünk? Rendben, benne vagyok! - kiáltott vissza Harcosom. Lassan utolért, majd fej-fej mellett vágtatva egymásra nevettünk. Amikor elértük a hegy végét megálltunk. Egy kis mező szélén voltunk.
- Itt jó lesz nem? - kérdeztem.
- Tökéletes, de menjünk be a fák közé. - és bement az erdőbe. Követtem. Kikötöttük a lovakat és tüzet gyújtottunk.
Beszélgettünk még pár órát majd elküldött aludni, mondván hogy ő majd őrködik. Megbíztam benne, de megkértem, ha elfáradna feküdjön le aludni.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése